Gazdaság

Jacinda Ardern, Új-Zéland jelenlegi miniszterelnöke, olyan nemzeti költségvetést dolgozott ki, amiben a kiadásokat az dönti el, hogy a polgárok „jólétét” mi ösztönzi a legjobban, ahelyett, hogy olyan sajnálatos módon már szokásos intézkedésekre összpontosítana, mint például a termelékenység és a gazdasági növekedés.

Egy jóideje már a kapitalista társadalom szélsőségessége, a növekedés szükségessége mindent a szőnyeg alá söpört és elrejtett, ezzel emberek milliárdjainak életét hátrébb sorolva a rangsorban. Prioritásként kezeljük a személyes egészségünk felett, a bolygó egészsége felett és a boldogságunk fölé helyezzük. Teljesen eluralta életünket olyan embereknek, cégeknek az érdekei, akik számunkra arctalanok, és sajnos mi is azok vagyunk számukra.

Mivel minden gazdaság feladata egy élhetőbb környezet megteremtése, ez kissé borúlátó lehet, de mára mintha már kezdene felborulni a mérleg nyelve. Kenneth Boulding közgazdász egyszer azt mondta, hogy azért eszünk, hogy elérjük a jóllakott állapotot, és az állkapcsunk mozgatása egyszerűen az odajutás „költsége”. Ezért téves elgondolás lenne, ha figyelmünket a rágás cselekedetére összpontosítanánk inkább, mint a kívánt végállapotra. A rágás csupán az az ár, amelyet fizetünk, hogy jóllakhassunk.

Azonban mindaddig, amíg gazdasági rendszerünk egyetlen célja a növekedés, az emberek továbbra is a rágásra összpontosítanak (mi másra is tudnának), ami nem a fenntartható, és átlagember számára kívánatos gazdaság jellemzője.

Többek között a fent leírtak miatt is olvastam örömmel a hírt, hogy Új-Zéland miniszterelnöke, Jacinda Ardern olyan nemzeti költségvetést dolgozott ki, ahol a kiadásokat az diktálja, hogy mi van a leginkább pozitív hatással a polgárok jólétére, ahelyett, hogy a hagyományos számszerű mutatókra koncentrálna, mint a termelési rátára és a gazdasági növekedésre.

Az új-zélandi kormány hangsúlyozni fogja azokat az intézkedéseket, amik a közösségeket és a kulturális kapcsolatokat erősítik, valamint a nemzedékek közötti jólét egységességét.

A költségkeret részeként Ardern több mint 200 millió dollárt különített el a családon belüli és szexuális erőszak áldozatainak nyújtott szolgáltatások támogatására, és ígéretet tett arra, hogy lakhatást biztosít a hajléktalan lakosság számára is.

Az új politikai irányok azt sugallják, hogy a tervezett kiadásoknak előre kell mozdítaniuk az öt kormányzati prioritás egyikét: a mentális egészség javítását, a gyermekszegénység csökkentését, a maori és csendes-óceáni szigeteken élő őslakosok egyenlőtlenségeinek kezelését, a digitális kor fejlődéseit és az alacsony szénkibocsátást egy fenntartható gazdaságban.

Vess csak egy pillantást a világszerte tapasztalható legnagyobb fejtörést jelentő jelenségekre, és nehéz lesz, olyan példákat találni, amelyek súlyosabbak az Ardern által felvetett problémáknál. A növekvő egyenlőtlenség, a mentálhigiénés válság és az éghajlatváltozás mind komoly veszélyt jelentenek, ám mindaddig, amíg más nagyobb gazdaságok a gazdasági növekedést elsőbbséget élvezik, Új-Zéland magányos farkassá válhat az egyre jobban kizsákmányoló rendszer közepén.